Hogyan csinálják a Nagyok? Brandépítés tippek az óriásmárkáktól

A brandépítés folyamata hosszú, elkötelezett munka. Több, mint egy szerelem, hiszen az csupán fellángolás, múló pillanat. A brandépítés inkább egy házasság: folyamatosan kell dolgozni azon, hogy minden nap a lehető legtökéletesebben alakuljon. Hogy hogyan kapaszkodott fel a Nike és a Starbucks versenytársaik fölé? Megmutatjuk!

Brandépítés hittel és szeretettel

Az óriásmárkák vezetőinek első és legfontosabb tanácsa, hogy hinned kell a termékedben! A Starbucks alapítójának ötletét 250 befektetőből 210 elutasította. El tudod képzelni, milyen érzés lehet majdnem egy éven keresztül átlagosan napi egy visszautasítást kapni a tervedre? Howard Schultz azonban nem adta fel, mert hitt önmagában és a termékében. Ez a fajta meggyőződés és bizalom vezet el az igazán nagyszerű, minőségi márkákhoz, és ez kisugárzik a vevők felé is.

Brand = életérzés

A márkád üzenetének fontosságáról már korábban is írtunk. Minden nagy márka egyfajta életérzést sugároz az emberek felé. A Nike szemlélete, hogy a sport mindenkié. A Starbucks a kávézás romantikáját és az azzal kapcsolatos életérzést közvetíti. A Harley Davidson a motorozással járó szabadságot prezentálja. És még sorolhatnánk. A lényeg, hogy a nagy márkák a brandépítés során sosem tértek el fő üzenetüktől. Kialakítottak a márka köré egy életérzést, egy stílust, amelyet a követőik a termék megvásárlásával magukénak érezhettek.

Elkötelezett vevők, erőlködés nélkül

Az óriásmárkák nem üldözik a vevőket. Hisznek magukban annyira, hogy a termékük, a kommunikációjuk erőszakos marketingeszközök nélkül is eljut a megfelelő célcsoporthoz. Jobban támaszkodnak a „szájhagyományra”, az ajánlásokra vagy a történetekre. Mit gondolsz, mi történt, amikor a Nike megtámogatta a fiatal Michael Jordan pályafutását egy számára készült lábbelivel? Az Air Jordan cipőért kígyózó sorok alakultak ki az üzletek előtt, és minden kisgyerek arra spórolt, hogy ilyen cipője legyen. Pedig „csak” egy sportoló ugrált hétvégente egy cipőben…

Folyamatos innováció és versenytársfigyelés

A világ változik, és értelemszerűen az emberek, a technológia és a piacok is változnak. A márka, amelyik nem figyeli környezetének mozgását, hanyatlásra van ítélve. Tökéletes példa erre a Kodak, amely a 90-es évek végéig a legnagyobb fotómárka volt a világon. A digitális fényképezőgépek elterjedésével azonban nem tudta felvenni a versenyt, filmes fényképezőgép-technológiája a süllyesztőbe került, és 2012-re a gigavállalatot csődeljárás alá vonták. A brandépítés tehát nem állhat meg egy tökéletesnek vélt terméknél, hiszen holnap bármelyik versenytárs előrukkolhat egy újító megoldással.

Csak olyan trendet kövess, amiben hiszel!

Ahogy említettük, a világ változik, és benne az éppen aktuális trendek, valamint szemléletek is. Volt egy idő, amikor a „gettóstílus” dívott, ma már a környezettudatosság. A brandépítés során érdemes alkalmazkodni az átalakuló „ízlésvilághoz”, de nem kell minden áron. Csakis olyan trendet kövess, amelyet maradéktalanul be tudsz építeni a márkád üzenetébe! Ha be tudod integrálni az aktuális divatot a folyamataidba, akkor hajrá! De ha túl sok erőforrásba és átalakításba kerül, amellyel veszélyezteted a működést, inkább hanyagold!

Felelősségvállalás, unszolás nélkül

A nagy márkák kérés nélkül „visszaadnak” a társadalomnak. Gondolj csak a McDonald’s által üzemeltetett Ronald házakra, ahol a beteg gyermekek gyógyulását segítik! De a Nike is elindította Amerikában a Reuse-A-Shoe programját, ahol az elhasznált edzőcipőkből sportpályák borítása készül. Ma már a brandépítés egyik legnagyobb húzóereje a társadalmi felelősségvállalás. Az igazán nagy márkák pedig megtalálják a módját, hogy segíthessenek.

A brandépítés tehát nagyfokú elköteleződés és hit, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem tévesztettek szem elől az óriásmárkák. Még a legnehezebb időszakban is bíznod kell önmagadban, a cégedben és a termékedben!

Hogy könnyebbé tegyük a helyzetedet ebben a zűrös időszakban, kidolgoztunk egy válságkommunikációs programot, amellyel segítünk átlendülni a nehézségeken.

Langmár Zsuzsanna

Langmár Zsuzsanna

Küldetésünk, hogy segítsünk a kiváló cégeknek abban, hogy kimagasló legyen a kommunikációjuk. Ma már nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Azért alapítottam 2008-ban a Szövegírásblogot, ami 2016-tól Langmár Kommunikáció lett, hogy minél több magyar vállalkozásnak segítsünk a szakterületére koncentrálni – amíg nálunk jó kezekben van az üzleti kommunikációjuk.

Hasonló Bejegyzések

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top