4 közösségi média platform, amit még nem aknáztál ki

Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a mostani, koronavírus okozta kényes, nyomasztó helyzetben sokan a napjuk jelentős, ha nem a legjelentősebb részét a különböző közösségi média oldalakat böngészve töltik el. A fiatalok legalábbis egészen biztosan. Sok ember napi rutinja indul rögtön az ébredést követően a közösségi platformok frissítéseivel. Persze nem csak a fogyasztók, a marketinges szakemberek és a vállalkozások is ezekhez az időnként igencsak túlterhelt online felületekhez nyúlnak az elsők között.

A Facebook egyszerűen kihagyhatatlan eleme a márkád felépítésének, hiszen bármilyen is a célközönséged, egészen biztosan megtalálod őket itt. Messengeren azokat éred el, akik nem kedvelik a Facebook világát, Instagramon elsősorban a 30 alatti közönséget célozhatod meg, ha pedig képes vagy videós tartalmakat gyártani, akkor az új tévéként is emlegetett YouTube-on is érdemes aktívan jelen lenned. Egy olyan világban, ahol naponta 6 óránál is több időt tölthetnek az emberek a digitális oldalakon, ott szükségszerű, hogy egyre több és több közösségi média oldalon, applikáción jelenj meg. Nézzük hát meg együtt, hogy melyek azok a (viszonylag) friss online felületek, amelyekkel 2020-ban új közönséget érhetsz el.

  • TIKTOK, a videós közösségi média app

A fiatalok azok, akik viszonylag hamar kiismernek egy-egy applikációt, közösségi oldalt, így folyamatosan keresik az új dolgokat. A TikTok nem újdonság, hiszen ez a zenés és rövid videós platform 2016 óta működik, de talán nem tudtad, hogy felhasználói átlagosan közel 1 órát töltenek el naponta az alkalmazást használva, ezzel megelőzve a Facebookot (43 perc). Tavaly 70 százalékos felhasználói növekedést produkált az applikáció, ami idén csak tovább növekedhet, különösen a mostani, monoton karantén napokban, hetekben, hónapokban. A TikTok tehát szépen a halad afelé, hogy hamarosan széles körben ismert közösségi felületté váljon, így ha videós tartalmakban gondolkozol, érdemes kihasználnod az applikáció adta lehetőségeket.

  • WT SOCIAL. Le a sekélyességgel!

Tavaly októberben indult el a felületesség ellen küzdő WT Social. Micsoda? Online felület a felszínességgel szemben? Bizony! Ezt a közösségi oldalt ugyanis egy olyan internetes vállalkozó álmodta meg, akinek elege lett a Facebook és a Twitter kattintásvadász, álhírekkel tűzdelt felületeiből. Úgy tűnik, nem csak nála telt be a pohár, hiszen november elején 25.000-en használták a WT Socialt, jelenleg pedig már 300.000 felhasználóval rendelkezik.

  • WANELO. A vásárlás váza

Ezen a közösségi felületen speciális ajánlatokat, különleges akciókat oszthatsz meg a felhasználókkal. A Wanelo ugyanis köztudottan a vásárlásmániások gyülekező applikációja, ahol kívánságlistákat állíthatnak össze, véleményeket cserélhetnek a különböző márkákról, sőt, magukról a termékekről is beszámolhatnak, értékelést adhatnak.

  • JÓT ESZEL, JÓT TESZEL. A magyar példa

A járványhelyzet először a művészeket reccsentette meg, ezt követően pedig a vendéglátást törte derékba. Hogy a magyar gasztronómiának ne kelljen végleg elásnia magát, létrejött a Jóteszel közösségi oldal, ami egy nonprofit kezdeményezés, és az a célja, hogy az éttermek tulajdonosai és azok kollégái át tudjanak lendülni ezen a bizonytalan időszakon. Az oldalon ugyanis utalványokat vásárolhatnak a látogatók, vendégek, amelyeket később, újraindulásukat követően kedvenc éttermükben fogyaszthatnak le.

A cikk elején abban maradtunk, hogy a fiatalok hamar ráunnak egy-egy felületre, de az elkövetkezendő hetekben az érettebb korosztályok is könnyebben nyithatnak az újdonságok, a kevésbé ismert irányok felé. Nyisd hát ki a világod a karanténodban, és rázd fel kreatív tartalmakkal, rafinált online marketinggel jövendőbeli közönséged ingerszegény napjait! Hidd el, hálásak lesznek!

Te melyik közösségi platformot próbálod ki elsőként?

Szeretnél még mélyebb tudást kapni a népszerű közösségi média oldalak kihasználásáról? Ezért írtuk meg a Van élet a Facebookon túl című közösségi média útmutatónkat. Nézd meg, milyen tudást kapsz az elolvasásával!

Vagy gyors segítségre van szükséged a vírushelyzet alatt, hogy talpon maradjon a céged? Akkor a Válságkommunikáció szolgáltatásunk Neked való. 

Langmár Zsuzsanna

Langmár Zsuzsanna

Küldetésünk, hogy segítsünk a kiváló cégeknek abban, hogy kimagasló legyen a kommunikációjuk. Ma már nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Azért alapítottam 2008-ban a Szövegírásblogot, ami 2016-tól Langmár Kommunikáció lett, hogy minél több magyar vállalkozásnak segítsünk a szakterületére koncentrálni – amíg nálunk jó kezekben van az üzleti kommunikációjuk.

Hasonló Bejegyzések

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top