Honlap, ami pénzt hoz – Videó

Vállalkozóként te is szeretnél több bevételt és több látogatót a honlapodra? Ezzel nem vagy egyedül. Azt sokan tudják már, hogy a weblapjuk egy igazán hatékony kommunikációs eszköz lehet, hiszen folyamatosan elérhetővé teszi a cég portékáját az érdeklődők számára.

Sokan azonban abba a hibába esnek, hogy azonnal hátradőlnek, miután elkészül a honlapjuk. Hiszen az kész van, nincs már vele több munka. Ez a hozzáállás könnyen csalódáshoz vezethet, mivel önmagában egy weblap vagy webáruház még kevés a sikerhez. Látványos bevételt különböző online marketing módszerek és eszközök segítségével tudsz majd szerezni. Méghozzá a megfelelően hatékony, működő eszközökkel, és nem az elavultakkal.

Ha egy olyan weboldalt szeretnél, ami úgy hozza neked a vevőket a nap minden órájában, akárcsak egy örökké éber értékesítő, akkor fontos, hogy olyan tanácsadóknak keresd a segítségét, akik csináltak már ilyet. 

2008-ban indítottam az első blogomat szövegírás és üzleti kommunikáció témában. Azóta több mint 1150 ügyféllel dolgoztam együtt, 90-nél több városban szolgálatunk. Abban tudok neked segíteni, hogy megmutatom neked a weboldalad erősségeit, megmutatom a fejlesztendő területeket, átvilágítjuk a marketing- és az értékesítési folyamatokat, és fölépítünk egy olyan kommunikációs stratégiát, ami abban fog neked segíteni, hogy több bevételed legyen, és több vevőd. 

Online kommunikáció elemzés szolgáltatásunk 15 szempont alapján elemzi a weboldalad. A 15 szempont mindegyike egy-egy kulcsfontosságú tényezőre épül, melyek legtöbbjét speciális szoftverek segítségével vizsgáljuk. Ezek azok a pontok, amelyeket javítva lényegesen magasabb látogatottságra, és végső soron nagyobb bevételre tehetsz szert.

Kattints ide és nézd meg hogyan segíthet Neked az Online kommunikáció elemzés>>

Orsolya Szilágyi

Orsolya Szilágyi

Hasonló Bejegyzések

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top